Beköltöztünk!

2013.07.20.

650_IMG_1733(1).jpgHát végre megtörtént, beköltöztünk. Reggel még volt egy gyors interjú a Kossuth Rádióban, ami nagyon gyorsan lement, de annál érdekesebb volt, sosem voltunk még sem a rádió épületében, sem rádió adásban, de már lassan szokjuk a médianyilvánosságot. Utána rögtön pattantunk is be a kocsiba, nagyon jó barátnőnk Zsófi hozott le minket kocsival, ő itt Egerben nőtt fel, és pont hazajött családlátogatni, volt egy kis életmentő alvás az út alatt, de egyébként, már a kocsiban a jobbnál jobb tippeket kaptuk, hogy mit érdemes itt csinálni.

Egy jó hangulatú sajtótájékoztató volt a mai egyetlen fix programunk, ami keretén belül megkaptuk a belépőket, jegyeket, jó tanácsokat, és két üveg nagyon finom bort, amiket ezúton is köszönünk, ráadásul Pócsik Attila egy nagyon szép idézetet olvasott fel nekünk Kapor Elemértől, a Bérc utcáról, amit holnap tervezünk megnézni.

650_IMG_1716.jpg

Hogy egy újságíró se maradjon éhesen, ha már megtisztelt minket, egy jó nagy kondér gulyást, és több tálca házi rétessel kínált minket a Villa Citadella, ami később szállásunk is lesz. 

Ezek után, szép lassan megérkeztünk a mostani szállásunkra, a Hotel Ködmönbe, ahol azonnal el is foglaltuk a  szobánkat, ami hihetetlenül szép, rögtön belopta magát a szívünkbe a kis csokival az ágyon, és gyorsan ki is használtuk az alkalmat egy kis pihenésre, alvásra, jacuzzizásra, ami már nagyon ránk fért ezután a kapkodós-rohangálós hét után.

itt látható a pihenés:

2013-07-19 18.04.33.jpg

Miután kipihentük magunkat, elmentünk vacsorázni, a Ködmön Hotelhez tartozó csárdába, ha még valaki nem járt ott, azonnal pótolja, személy szerint évek óta nem ettem ilyen finom vaddisznó pörköltet, és mivel a juhtúrós sztrapacskát egyébként is imádom, a kettő együtt tökéletes volt. Kata spárgás pennét evett sonkával, és még két tányér hagymaleves is elfogyott, csak sajnos arról nem készült kép, mert olyan gyorsan befaltuk, hogy el is felejtettünk fotózni, A desszertek is nagyon finomak voltak, még 3 napig leszünk itt, biztosan ki fogjuk próbálni az egész étlapot. 2013-07-19 20.04.49.jpg

2013-07-19 20.29.09.jpg

2013-07-19 20.29.34.jpg

Vacsora után kicsit ismerkedtünk a várossal, sétálgattunk kicsit, megnéztük, hogy milyen a város sötétedés után, természetesen gyönyörű, de a mai napi programunkat rövidre húztuk, mert holnap reggel koránkelést terveztünk, hogy minél hamarabb elkezdhessük a város bebarangolását.

Mára csak ennyit, kicsit még szokjuk az új élményeket, helyeket, de nemsokára igazán belevetjük magunkat Egerbe.

komment

Címkék: eger egri vacsora vaddisznó beköltözés egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata kajafotózás mobillal


süti beállítások módosítása