Az első egri szleng!

2013.07.20.

Megvan az első egri szleng szó, amit tanultunk, ez pedig nem más mint a kácsong-kácsongani.

Ez annyit tesz, mint iskolapadban székkel hintázni. Szerintem már mindenki kácsongott életében, sőt én kifejezetten imádtam kácsongani, csak akkoriban még nem tudtam mit is csinálok pontosan. 

komment

Címkék: eger szleng iskola egri egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata kácsong


Beköltöztünk!

2013.07.20.

650_IMG_1733(1).jpgHát végre megtörtént, beköltöztünk. Reggel még volt egy gyors interjú a Kossuth Rádióban, ami nagyon gyorsan lement, de annál érdekesebb volt, sosem voltunk még sem a rádió épületében, sem rádió adásban, de már lassan szokjuk a médianyilvánosságot. Utána rögtön pattantunk is be a kocsiba, nagyon jó barátnőnk Zsófi hozott le minket kocsival, ő itt Egerben nőtt fel, és pont hazajött családlátogatni, volt egy kis életmentő alvás az út alatt, de egyébként, már a kocsiban a jobbnál jobb tippeket kaptuk, hogy mit érdemes itt csinálni.

Egy jó hangulatú sajtótájékoztató volt a mai egyetlen fix programunk, ami keretén belül megkaptuk a belépőket, jegyeket, jó tanácsokat, és két üveg nagyon finom bort, amiket ezúton is köszönünk, ráadásul Pócsik Attila egy nagyon szép idézetet olvasott fel nekünk Kapor Elemértől, a Bérc utcáról, amit holnap tervezünk megnézni.

650_IMG_1716.jpg

Hogy egy újságíró se maradjon éhesen, ha már megtisztelt minket, egy jó nagy kondér gulyást, és több tálca házi rétessel kínált minket a Villa Citadella, ami később szállásunk is lesz. 

Ezek után, szép lassan megérkeztünk a mostani szállásunkra, a Hotel Ködmönbe, ahol azonnal el is foglaltuk a  szobánkat, ami hihetetlenül szép, rögtön belopta magát a szívünkbe a kis csokival az ágyon, és gyorsan ki is használtuk az alkalmat egy kis pihenésre, alvásra, jacuzzizásra, ami már nagyon ránk fért ezután a kapkodós-rohangálós hét után.

itt látható a pihenés:

2013-07-19 18.04.33.jpg

Miután kipihentük magunkat, elmentünk vacsorázni, a Ködmön Hotelhez tartozó csárdába, ha még valaki nem járt ott, azonnal pótolja, személy szerint évek óta nem ettem ilyen finom vaddisznó pörköltet, és mivel a juhtúrós sztrapacskát egyébként is imádom, a kettő együtt tökéletes volt. Kata spárgás pennét evett sonkával, és még két tányér hagymaleves is elfogyott, csak sajnos arról nem készült kép, mert olyan gyorsan befaltuk, hogy el is felejtettünk fotózni, A desszertek is nagyon finomak voltak, még 3 napig leszünk itt, biztosan ki fogjuk próbálni az egész étlapot. 2013-07-19 20.04.49.jpg

2013-07-19 20.29.09.jpg

2013-07-19 20.29.34.jpg

Vacsora után kicsit ismerkedtünk a várossal, sétálgattunk kicsit, megnéztük, hogy milyen a város sötétedés után, természetesen gyönyörű, de a mai napi programunkat rövidre húztuk, mert holnap reggel koránkelést terveztünk, hogy minél hamarabb elkezdhessük a város bebarangolását.

Mára csak ennyit, kicsit még szokjuk az új élményeket, helyeket, de nemsokára igazán belevetjük magunkat Egerbe.

komment

Címkék: eger egri vacsora vaddisznó beköltözés egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata kajafotózás mobillal


Előkészületek -2 nap

2013.07.17.

Sziasztok! Innentől mi, Balizs Kata és Hováth Ders vesszük át az irányítást a blog felett!!

Hétfő reggel meghívtak minket Mokka reggeli műsorába, ami ezen a héten Egerben van, ahol a jelentkezésünkről, és a terveinkről kérdeztek minket. Nagyon furcsa volt a felvétel, de nagyon jól éreztük magunkat, kicsit még félszegen mozgunk ebben a világban.:)

A felvétel a várban készült, ahol ráláthattunk az egész városra, készült pár fotó is, a videót az előző postban találjátok!

IMG_3314.JPG

IMG_3324.JPG

IMG_3334.JPG

A mai napunk teljes előkészületben telt, vásároltunk, pakolgattunk, elintéztük az itthoni teendőinket, megvolt az utolsó pesti munkanap mindkettőnknek, és most már főállásban is egernek dolgzunk.

Ezt a kis firkát, egy jóbarátunk, Nikon fújta ma nekünk, a készülődésünk fejléce gyanánt, szuper lett, nézzétek!

Holnap reggel a Hegyvidék TV-ben kezdünk, aztán találkozunk a barátainkkal és egy kerti sütögetés keretein belül búcsúzunk el egymástól. Aztán hazajövünk, és összepakoljuk az útibőröndöt, hogy pénteken belekezdjünk ebbe a hónapba. Hihetetlenül várjuk ezt az egészet, teljesen be vagyunk zsongva! 

Azt terveztük, hogy készítünk egy bakancslistát arról, hogy mi az amit mindenképpen meg szeretnénk csinálni ez alatt az egy hónap alatt, szerintetek mi az amit nem szabad kihagynunk?

Szép estét Nektek mára! Holnap jelentkezünk a bepakolós-búcsúbulis fotókkal!

komment

Címkék: eger egri nikon egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata


Mokka, meg minden...

2013.07.17.

Miután Kata és Ders megnyerte a „Költözz Egerbe!" kiírást, rögtön a TV2 élő műsorának képernyőjén találta magát... Az egyik zsűritag, az egri nyár hivatalos idegenvezetője, Herczeg Flóra énekesnő kíséretében vettek részt a Mokka forgatásán, az Egri Várban. Nem akármilyen élmény.

Nos, a nyertes páros július 19-én, pénteken érkezik Egerbe, hogy bemutatkozzon a sajtónak, majd elfoglalja szálláshelyét, és egy teljes hónapon keresztül felfedezhesse Egert. Cserébe nekik csak annyit kell tenniük, hogy napi szinten tudósítanak egri élményeikről itt, ezen a blogon. A mokkás beszélgetésből kiderül, hogy Dersék nagy citromfagyi tesztre is készülnek a város cukrászdáiban.

komment

Címkék: eger egri pályázó egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata


Néhány nap, és költözünk!

2013.07.15.

Balizs Kata és Horváth Ders tölthet egy nyári hónapot Egerben a „Költözz Egerbe!" válogatás győzteseiként. Ők győzték meg leginkább a zsűrit a budapesti válogatón. Azt mondták, szívesen belekóstolnának az egri nyárba.
A budapesti páros a nyár megkoronázását látja az egri kalandban. Azt mondják, szeretnek jókat enni, inni és kikapcsolódni, így az egri borvidék ideális helyszín lehet nekik a nyaralásra.

komment

Címkék: eger egri pályázó egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata


süti beállítások módosítása