Ez az utolsó éjszakánk a Ködmön Hotelben, és ma volt az utolsó vacsoránk a Ködmön Csárdában. Hotel gyönyörű, az itt dolgozók nagyon kedvesek. A tulaj kísért fel minket az első napunkon a szobánkba, és teljesen le voltunk nyűgözve a luxustól, ami itt várt minket. A szálloda wellness részében kipróbálhattuk a gőzkabint és a szaunát, illetve volt egy nagy belső medence is, ahova lejártunk esténként labdázni-pancsolni. A teraszunkról közvetlenül ráláttunk a jakuzzira, amiben minden nap áztattuk magunkat. A szálloda svédasztalos reggelije bőséges, az olívabogyótól kezdve, a narancson keresztül, a különböző magvakon át minden volt, ami szem-szájnak ingere, a Ködmön Csárda vacsoráira pedig szavaink nincsenek. Már az első napon összebarátkoztunk az egyik kedves felszolgálóval, Tóth Zoltánnal, aki egész héten keresztül elárasztott minket kedvességével. Minden nap hatféle leves, főétel és desszert közül választhattunk, és ahogy láttátok a fotókon, mi becsülettel végigettük mindet! Ebben a 4 napban mindent megkaptunk, amit csak kiejtettünk a szánkon, szóval teljesen el voltunk kényeztetve! Köszönjük ezt a pár napot a Szállodának és reméljük, még találkozunk!
Hotel Ködmön
2013.07.23.
komment
Címkék: eger egri vacsora beköltözés egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata
2. nap
2013.07.22.
Ma délután az alpolgármesterhez, Rázsi Botondhoz mentünk ebédelni, megismerkedtünk a tüneményes családjával, és a jóbarátaival. A menü bográcslecsó, és csülökpöri volt. Degeszre ettünk magunkat, bár nem a korosztályunk volt főként jelen, nagyon jó volt a társaság, és rengeteg gyerek rohangált körülöttünk végig. Megismerkedtünk Herczeg Flóra kedvesével, aki grafikus designer, és megmutatta a saját borát a Mád Tokaji Furmint-ot, ami nagyon megfogott engem, mert különleges üvegdugós üvegben tároljlák. A vacsora végeztével Botond felesége hazafurikázott minket, és a nagy kajálás után már nem maradt erőnk sokra, szóval mára el is köszönünk Tőletek. Holnap ha szép lesz az idő, kimegyünk a strandra, és a Török Fürdőbe. Ti szerettek strandra járni? Mi az amit, semmiképpen se hagyjunk ki holnap?:) Szép estét Nektek!
komment
Címkék: előadás eger egri vacsora beköltözés pályázó egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata kajafotózás mobillal
Az első egri szleng!
2013.07.20.
Megvan az első egri szleng szó, amit tanultunk, ez pedig nem más mint a kácsong-kácsongani.
Ez annyit tesz, mint iskolapadban székkel hintázni. Szerintem már mindenki kácsongott életében, sőt én kifejezetten imádtam kácsongani, csak akkoriban még nem tudtam mit is csinálok pontosan.
komment
Címkék: eger szleng iskola egri egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata kácsong
Beköltöztünk!
2013.07.20.
Hát végre megtörtént, beköltöztünk. Reggel még volt egy gyors interjú a Kossuth Rádióban, ami nagyon gyorsan lement, de annál érdekesebb volt, sosem voltunk még sem a rádió épületében, sem rádió adásban, de már lassan szokjuk a médianyilvánosságot. Utána rögtön pattantunk is be a kocsiba, nagyon jó barátnőnk Zsófi hozott le minket kocsival, ő itt Egerben nőtt fel, és pont hazajött családlátogatni, volt egy kis életmentő alvás az út alatt, de egyébként, már a kocsiban a jobbnál jobb tippeket kaptuk, hogy mit érdemes itt csinálni.
Egy jó hangulatú sajtótájékoztató volt a mai egyetlen fix programunk, ami keretén belül megkaptuk a belépőket, jegyeket, jó tanácsokat, és két üveg nagyon finom bort, amiket ezúton is köszönünk, ráadásul Pócsik Attila egy nagyon szép idézetet olvasott fel nekünk Kapor Elemértől, a Bérc utcáról, amit holnap tervezünk megnézni.
Hogy egy újságíró se maradjon éhesen, ha már megtisztelt minket, egy jó nagy kondér gulyást, és több tálca házi rétessel kínált minket a Villa Citadella, ami később szállásunk is lesz.
Ezek után, szép lassan megérkeztünk a mostani szállásunkra, a Hotel Ködmönbe, ahol azonnal el is foglaltuk a szobánkat, ami hihetetlenül szép, rögtön belopta magát a szívünkbe a kis csokival az ágyon, és gyorsan ki is használtuk az alkalmat egy kis pihenésre, alvásra, jacuzzizásra, ami már nagyon ránk fért ezután a kapkodós-rohangálós hét után.
itt látható a pihenés:
Miután kipihentük magunkat, elmentünk vacsorázni, a Ködmön Hotelhez tartozó csárdába, ha még valaki nem járt ott, azonnal pótolja, személy szerint évek óta nem ettem ilyen finom vaddisznó pörköltet, és mivel a juhtúrós sztrapacskát egyébként is imádom, a kettő együtt tökéletes volt. Kata spárgás pennét evett sonkával, és még két tányér hagymaleves is elfogyott, csak sajnos arról nem készült kép, mert olyan gyorsan befaltuk, hogy el is felejtettünk fotózni, A desszertek is nagyon finomak voltak, még 3 napig leszünk itt, biztosan ki fogjuk próbálni az egész étlapot.
Vacsora után kicsit ismerkedtünk a várossal, sétálgattunk kicsit, megnéztük, hogy milyen a város sötétedés után, természetesen gyönyörű, de a mai napi programunkat rövidre húztuk, mert holnap reggel koránkelést terveztünk, hogy minél hamarabb elkezdhessük a város bebarangolását.
Mára csak ennyit, kicsit még szokjuk az új élményeket, helyeket, de nemsokára igazán belevetjük magunkat Egerbe.
komment
Címkék: eger egri vacsora vaddisznó beköltözés egerben költözz egerbe eger a te történeted kata és ders ders és kata kajafotózás mobillal
Előkészületek -2 nap
2013.07.17.
Sziasztok! Innentől mi, Balizs Kata és Hováth Ders vesszük át az irányítást a blog felett!!
Hétfő reggel meghívtak minket Mokka reggeli műsorába, ami ezen a héten Egerben van, ahol a jelentkezésünkről, és a terveinkről kérdeztek minket. Nagyon furcsa volt a felvétel, de nagyon jól éreztük magunkat, kicsit még félszegen mozgunk ebben a világban.:)
A felvétel a várban készült, ahol ráláthattunk az egész városra, készült pár fotó is, a videót az előző postban találjátok!
A mai napunk teljes előkészületben telt, vásároltunk, pakolgattunk, elintéztük az itthoni teendőinket, megvolt az utolsó pesti munkanap mindkettőnknek, és most már főállásban is egernek dolgzunk.
Ezt a kis firkát, egy jóbarátunk, Nikon fújta ma nekünk, a készülődésünk fejléce gyanánt, szuper lett, nézzétek!
Holnap reggel a Hegyvidék TV-ben kezdünk, aztán találkozunk a barátainkkal és egy kerti sütögetés keretein belül búcsúzunk el egymástól. Aztán hazajövünk, és összepakoljuk az útibőröndöt, hogy pénteken belekezdjünk ebbe a hónapba. Hihetetlenül várjuk ezt az egészet, teljesen be vagyunk zsongva!
Azt terveztük, hogy készítünk egy bakancslistát arról, hogy mi az amit mindenképpen meg szeretnénk csinálni ez alatt az egy hónap alatt, szerintetek mi az amit nem szabad kihagynunk?
Szép estét Nektek mára! Holnap jelentkezünk a bepakolós-búcsúbulis fotókkal!