Mikor az ember hajnalban, félálomban végiggondolja, hogy mi-minden vár rá aznap, rájön, hogy huszonnégy óra kevés ezeknek a terveknek a végrehajtásához! Úgyhogy átfordul a másik oldalára és szuszog tovább egy kicsit alfa állapotban, hátha, mire újra felébred, könnyebbnek tűnik minden... Aztán kora reggel végül mégis ki kell szállni a Szent István Hotel pihe-puha párnái közül, hiszen az államalapítás ünnepe van, vagy mi a szösz… ezen kívül egy borkóstoló is vár ránk… a hotel svédasztalos reggelijét pedig különben is vétek lenne kihagyni! Első programként kinéztünk az országzászló avatásra a Pyrker téren. A szitáló eső nem tartotta vissza a tömegeket a részvételtől. Meghallgattuk Habis László polgármester úr, majd Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédét, valamint Keresztes Ildikó dalait. Hatalmas összefogásról tanúskodik az emlékmű, hiszen egyrészt közadakozásból és vállalkozások közreműködéséből épülhetett fel! Nem sűrűn járunk országzászló avatásokra, de a megjelentek létszámából és lelkesedéséből arra következtetünk, hogy fontos volt számukra ez az esemény, s minden bizonnyal büszkék arra, hogy ebben a városban élnek.
Mivel lassan véget ér ideiglenes „költözésünk”, összeírtuk eddigi élményeink helyszíneit, illetve, hogy egyáltalán mi-minden történt velünk az utóbbi két hétben. Tettük mindezt a Békafüttyben – hol máshol? Tökéletes hely ahhoz, hogy az ember összeszedje a gondolatait ( a sörpadok, illetve műanyag székek látványa nyugtatólag hat – majdnem annyira stresszoldó, mint az etka jóga), ráadásul a kedves vendég szemmel tarthatja Eger lakosságának jelentős százalékát – avagy turistáinak jelentős részét.
Tehát a Békafüttyben írtuk össze zanzásítva az elmúlt két hetet, de mielőtt nagyon elmerültünk volna a nosztalgiában, eszünkbe jutott, hogy egy egri látványosságra még fáj a fogunk – régóta kinéztük magunknak a Város a Város Alatt–projectet!
Most, hogy a felszínt megismertük valamennyire, irány a föld alá! Persze nem két hétre… kissé hideg van odalenn… meg aztán a wifi sem garantált… úgyhogy egyelőre beértük azzal a negyvenöt perccel, amit az idegenvezető kínált fel. A Bazilikához vezető lépcső aljánál indul ez a kis földalatti kirándulás, ott húzódik az egykori érseki pincerendszer, melyet a török megszállás után egyrészt azért vájtak ki, hogy az anyagból (tufa) létrejöhessen az érseki palota, másrészt, jó tárolóhelyül szolgált a tizednek, amit bor formájában szedtek be. (Ugyebár jóval időt állóbb, mint a búza – valamint egy csipetnyivel nagyobb az alkoholtartalma, s így az élvezeti foka is…). Kb. negyvenen keringtünk ebben a szövevényes pincerendszerben, rendes turistaként rendszeresen fényképeztük az egzotikus mészkő lerakódásokat a falon, valamint a kiállított hordókat és egyéb installációkat, amikkel középkori szakmákat, különböző foglalkozásokat illusztráltak a kiállítás létrehozói. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt szórakoztató ez a háromnegyed óra (ha a gyermek valamilyen okból mégsem élvezné, tessék megnevelni!), nem minden városban találkozik az ember ehhez hasonló földalatti világgal!
Ebédelni az Elefanto-ba mentünk (igen, ez már a felszínen zajlik), sokat hallottunk már róla és nagy reményeket fűztünk hozzá! Meg amúgy is… a nevéből ítélve csak nagy, vagy óriási reményeket lehet hozzá fűzni, az elefánt ugye általában méretes jószág. Reni négysajtos, Bálint pedig Eger pizzát evett. A négysajtos – úgy gondoljuk - kevésbé szorul részletezésre, az Eger pizza összetevői talán érdekfeszítőbbek. Tehát: paradicsomos alap, füstölt kolbász, mozzarella, vöröshagyma, tükörtojás, bacon. Nem egy lányos adag... és roppant ízletes! Az Elefanto mindkettőnknek abszolút bejött, sajnáljuk, hogy csak most, a végjátéknál fedeztük fel!
Desszertként a 2014-es Ország Tortáját, a Somlói revolúciót választottuk a Marján Cukrászdában - s rajtunk kívül még a vendégsereg kilencvenkilenc százaléka. Puha, omlós, ízletes, mindenkinek bátran ajánljuk!
Tettünk egy utolsó sétát a CCCP-lakótelep irányába, jó volt egy kicsit kötetlenül lézengeni az egri utcákon, készíteni pár fényképet a turisták számára kevésbé reklámozott helyekről is – nem, mintha titkolni kellene őket, csupán kívül esnek a történelmi látványosságokon.
Következő programunkig még volt egy kis idő, így beültünk egy zöldalmás és egy sárgadinnyés limonádéra a Csöpi-Házba és figyeltük a Széchenyi utca forgatagát.
Mindenki érezte, hogy valami cseppfolyós dolog van készülőben, „zsizsegett” a belváros, bármelyik pillanatban eleredhetett az eső. De mire ez megtörtént, mi már biztonságban voltunk, mégpedig Gál Tibor pincészetében, a Fúzió épületében, a Csiky Sándor utca 10-ben.
Évekkel ezelőtt Tibor (édesapja elhunytával) vette át a családi pincészet feladatait, s a néhány hónapja megnyílt pincebár és bikavér centrumban fogadott minket egy borkóstoló erejéig. A hely – mint Egerben az egyetlen belvárosi pince – igényes, letisztult miliővel várja vendégeit borkínálatával. Egyetlen hibája – ahogy weblapján is fogalmaz – "nem reggelig van nyitva", vagyis a célközönség nem a hi-fi torony erősítőjét maxra tekerő, lépten-nyomon vizespóló versenyt rendező, dorbézolni vágyó tinik, hanem a valamivel visszafogottabb szórakozást igénylő, nyugodtabb környezetet kereső borfogyasztók. Először is egy pár perces pincejárással kezdtünk – a Fúzió nem csak a felszínen impozáns, az igen tágas és rendezett pincehelyiségek is precizitásról és igényességről árulkodnak. A bor- és élménycentrum különlegességként – s Tibor ötleteként – üzemel itt majd rövidesen egy okos kis szerkentyű, a „bikavér házasító”, melynek segítségével az ember saját bikavért keverhet magának, sőt, címkét és palackot is készíthet a termékének!
A Fúzió nem kíván étteremként üzemelni, de előzetes bejelentkezéssel csoportok számára borvacsorák összehozhatók! Mi is kaptunk némi harapnivalót a kóstolt borok mellé, melyek a következők voltak: 2013-as Egri Csillag, Fehér Cuvée, 2011-es Pinot Noir, 2011-es Egri Bikavér, 2011-es Egri Bikavér Superior. Bátran ajánljuk figyelmébe a Fúzió-t mindenki számára, aki igényes környezetben szeretne eltölteni néhány órát, pár pohár kiváló bor mellett! Tibornak köszönjük a kóstolót – méltó lezárása volt a mai délután a „borkóstoló-sorozatunknak” - és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!
Az időjárás ezúttal nem kegyelmezett… Verte az ördög a feleségét, kugliztak az angyalok… ahány hasonlatot csak ismertünk az égzengésre, valamennyi eszünkbe jutott… Taxival mentünk fel a Szent István Hotelhez, s még így sem úsztuk meg teljesen szárazon! Hegyimentőként Tamás Zoltán fogadott minket a portán egy-egy enyhet adó meggypálinkával (jó levezetés volt ez a borkóstoló után…). Látjátok, kedves olvasók, a jó igazgató mindig érzi, hogy mikor szomjas a vendég! S nem csak szomjasak voltunk, hanem éhesek is, azt azonban nem vártuk el Zoltántól, hogy szalonnát süssön nekünk a bejárati ajtónál, így hát lementünk a Trezorba, az utolsó vacsorára! Ismét a svédasztalról választottunk – s kísérőnek a ház ajándékaként kaptunk egy-egy újabb pálinkát – itt Egerben valóban nem hagyják szomjazni az embert… majd felmentünk a szobánkba, hogy szerénytelen méretű teraszunkról megcsodáljuk az egri tűzijátékot. Ismét a tipikus turistákat alakítottuk, vagyis, amíg egyikünk kamerázott, a másik fényképezett – vagyis dokumentáltunk ezerrel, de pár percig „civilként” is tudtuk élvezni a fényjátékot. A mai pedig az utolsó éjszakánk a Szent Istvánban (az államalapítás ünnepén hol máshol lennénk?), az utolsó éjszakánk Egerben… idén…
A nap további képei a facebook-oldalon:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.636166916481324.1073741846.622531187844897&type=1