Költözni olykor ugyebár azért ideális (ha épp megteheti az ember), mert előkerülhetnek rég elveszettnek hitt családi ereklyék, poros fényképek a dédszülőkről, ahogy ülnek a padon, egy kopott pipa, amivel még a nagypapa pöfékelt a tornácon – nos, nálunk ugye semmi ilyesmi nem kerülhetett elő, mivel mindössze öt napot töltöttünk az Imola Hotel Platánban, akiknek ezúton is nagyon köszönjük a szíves, színvonalas vendéglátást!
Székhelyünk a következő napokban a három csillagos Imola Udvarházban lesz, ami közvetlenül a Vár aljánál helyezkedik el. Ha ennél közelebb költöznénk a Várhoz, a mélygarázsunk a kazamatákban lenne… Remek kis szobát kaptunk, s rögtön be is rendezkedtünk. Az erkélyről fantasztikus a kilátás a környező utcákra és magára a Várra is. A vezetőség friss gyümölccsel és egy üveg borral köszöntött minket, s minden segítséget megadott, hogy problémamentes legyen a beköltözés. A Hotel tizenöt szobával rendelkezik és – jópár eddig hallott vélemény szerint – Eger egyik legjobb éttermével, a Macokkal, ami Macsinka János séf vezetésével működik. Beugrottunk egy-egy limonádéra a Café Pertuba (amire egyébként az ablakból is rálátunk, de onnan „beugrani” mégiscsak kevésbé lenne kulturált), majd egy kis városnézésre indultunk.
Első állomásunk A Kopcsik Marcipánia volt, ahol Kopcsik Lajos mestercukrász remekművei láthatók, akit nyugodtan nevezhetünk élő legendának is, hiszen alkotásai egytől egyig elképesztő mesterművek… Egy Cukor-Ocar-díjas, kétszeres Guiness rekorderről van szó, aki nem utolsósorban Eger díszpolgára. Több mint két méteres egri minaret cukortésztából, Picasso, Van Gogh képek másolatai, egy kalocsai kötény, egy komplett barokk szoba 650 kg cukorból, 200 db tojásból, 6 kg zselatinból és négy kg ételfestékből… és még sorolhatnánk! Kopcsik úr mellett Herczeg István grafikusművész, és Sebők Sándor cukrászcsiszoló-mester álmodta és valósította meg a múzeumot. Nem egy vasárnapi babazsúrhoz mért cukormennyiség halmozódott fel ebben a néhány teremben! Hihetetlen részletességgel elkészített szobrok, domborművek, – persze mind üvegfal mögött. Múzeumban viszonylag ritkán fordul elő, hogy az ember szívesen megkóstolná, amit lát, de ezúttal ez szinte természetes. Mondhatni pepecs munka lehetett megalkotni a képen látható kalocsai kötényt, vagy a matyó párnákat! Minimum mesteri kézügyesség és isteni türelem kellhet hozzá! A kiállítást nézve úgy éreztük, ez szinte nem is egy élet munkája… hanem legalább háromé! A számtalan falat díszítő oklevél is bizonyítja, hogy Kopcsik úr tudását szerte a világban elismerik, s aki ellátogat a Marcipániába, annak garantáljuk, hogy le fog esni az álla a látottaktól! (Huhh… kibírtuk, hogy ne süssük el az „édes kiállítás” – kifejezést, illetve a ”múzeumot cukorbetegek is látogathatják”-faviccet!)
Következő állomásunk a Tűzoltó Múzeum volt (öt perce a Marcipániától), ami egy szakmatörténeti kiállítás, a múlt és a jelen részletezése tűzoltó-szempontból. Többek között tűzoltóautók, fecskendők, különböző felszerelések s számtalan videós anyag tekinthető meg itt. Mi legtöbbet a tűzoltószakmáról talán a Trombi és a tűzmanó című rajzfilmből tudtunk eddig, de ez a szemléletes kiállítás valóban érdekes részletekre mutat rá, s így már mi is többet tudunk erről a világról. Azok a kisgyermekek, akik egy kicsit is fogékonyak az ilyesmire – szívesen tologatják oda-vissza a szőnyegen a maguk kis tűzoltóautóját – biztos, hogy nagyon élvezni fogják ezt a kiállítást! Sőt! Vár rájuk egy játszóház is, ahol kiválóan elfoglalhatják magukat, amíg apa, anya kifújja magát! S miután kifújta magát… együtt játszhat gyermekével a szintén rendelkezésre álló játszótéren is!
A Servita Udvarház étterme tett számunkra egy visszautasíthatatlan ajánlatot (közel sem olyan hangsúllyal, mint ahogy azt Marlon Brando szokta a Keresztapában), egy ebéd-meghívással tiszteltek meg bennünket. A hangulatos kerthelyiségben foglaltunk helyet, s a következőket fogyasztottuk – igen, jópár blogmustrálónk jelezte már, hogy ezeknél a részeknél szokott beindulni a nyálelválasztása… - Szóval: Reni mascarpónés eperkrémlevest Bourbon vaníliaforgáccsal, majd tejben pácolt csirkemellfilét görögösen, tzatzikivel, végül pedig vanília creme bruéle-t, Bálint pedig egri húslevest, másodikként grillezett cigánypecsenyét vele sült szalonnás burgonyakorongokkal, desszertnek pedig házi tiramisut. Mindehhez 2011-es Egri Chardonnay, valamint Egri Rosé járt – mindkettő a Juhász Pincészettől. Igen… így olvasva is komplett kis ebédnek tűnik… az is volt! Az asztalra csaptunk, hogy LÁTNI AKARJUK A SÉFET! (Nem teljesen így történt, de a lényeg ugyanaz.)
Ferencz Attila konyhafőnökkel beszélgethettünk egy pár percig, s megtudtuk, hogy az étterem a házias ízekre helyezi a fő hangsúlyt, s a fűszereket saját konyhakertjükből használják fel. Aki Spielberg óta nem retteg a fenevadtól, az kaphat itt cápasteak-et, akinek marhajó napja van, rendelhet itt marhapofát, marhafarkat, különböző kemencés ételeket, s számtalan ínyenc finomságot a 3-4 havonta megújuló étlapról. Különböző rendezvények, szülinapok, lagzik lebonyolítása sem okoz gondot a kilenc fős személyzetnek, de aki csak egy menüt akar enni ebédidőben, azt is megteheti 850 ft-ért. Meg kell még említenünk az egri gömbpalacsintát is (amit az említésen kívül a napokban meg is kell kóstolnunk), meglehetősen csábító az összetétele. Diós, mazsolás töltelék, tojás fehérje habbal és csokival, vaníliasodóval. Tökéletes minőség, udvarias kiszolgálás! Véleményünk szerint a Servita Ház éttermének csak egy hibája van: hogy nem a mi utcánkban nyílt meg Komáromban…
A nagyszerű ebéd után betértünk a Servitától úgy nyolc másodpercnyire található Szamos Marcipán boltba és vásároltunk némi szuvenírt. Azonban az ehető emléktárgyaknak gyakran az a sorsa, hogy az ember már a következő sarkon megkívánja őket…
Délután még rendezkedtünk egy keveset az Imolában – szobánknak ezúttal négy sarka van, így éjszaka nem jelent majd gondot megszámolni. Úgy gondoljuk, Eger szempontjából nincs marketing értéke részletezni, hogy hova helyeztük el nadrágjainkat, az alsóneműnket, illetve tisztálkodási szereinket, stb… úgyhogy ettől a beszámolótól meg is kíméljük kedves olvasóinkat!
Következő programpontunk a vacsora volt, mégpedig a Macokban! Igen… már megint esznek… (Persze az ilyen gasztro-részek fő értelme, illetve célja elsősorban, hogy az olvasó tájékozódni tudjon, hol, milyen kategóriájú és minőségű ételeket fogyaszthat Eger szerte, ezért is részletezzük őket!) Tehát, a menü… Reni Lecsó krémlevest evett kolbász-morzsákkal, folytatásként szűzpecsenyét tejfölös macokkal és salátával, végezetül panna cotta málnaraguval került terítékre.
Bálint sárgadinnye levest, aztán tanyasi csirkemell steak-et libamáj szósszal, burgonya pürével, befejezésül pedig tiramisut fogyasztott. Nem áll fenn a veszély, hogy egyoldalú táplálkozás miatt esetleg orvosra lenne szükségünk… Egészen kivételes gasztro-élmény a Macokba betérni, ezt bizton állíthatjuk! Minőségileg és mennyiségileg is maximális az elégedettség! Mindezt nem azért írjuk, mert a mai nap bejegyzése a vége felé közeledik és hurráoptimista befejezés kell… tény, hogy iszonyat jót ettünk! Hogy lejárjuk a vacsorát útra keltünk, s Reni volt osztálytársnőjével, Hédivel s az ő barátaival, Szilvivel és Zolival találkoztunk (akinek köszönjük a meghívást!!!) a Csöpi-Házban, ahol egy-egy limonádé mellett kellemesen elbeszélgettünk. A Csöpi-Ház hangulatos külső teraszán igen nagy forgalom bonyolódott, de a felszolgáló srác állta a sarat! Egy órácskát maradhattunk, s mielőtt elköszöntünk, Szilvi „rögtönzött” nekünk egy térképet egy poháralátétre, ugyanis sétaútvonal felől érdeklődtünk. Sok mindent láttunk már Egerből, de főleg csak a turisták által kedvelt részeket, így kíváncsiak voltunk a panelosabb környékekre is. Persze, hogy a CCCP-felé vettük az irányt (aminek történetét – vagy talán csak legendáját? – már egy korábbi bejegyzésünkben részleteztük!). Végül egy kellemes levezető séta után az Eger-patak mentén tértünk vissza az Imolába, hogy megszámoljuk a sarkokat…
A nap további képei a facebook-oldalon:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.632248990206450.1073741836.622531187844897&type=1
