Költözni olykor ugyebár azért ideális (ha épp megteheti az ember), mert előkerülhetnek rég elveszettnek hitt családi ereklyék, poros fényképek a dédszülőkről, ahogy ülnek a padon, egy kopott pipa, amivel még a nagypapa pöfékelt a tornácon – nos, nálunk ugye semmi ilyesmi nem kerülhetett elő, mivel mindössze öt napot töltöttünk az Imola Hotel Platánban, akiknek ezúton is nagyon köszönjük a szíves, színvonalas vendéglátást!

Székhelyünk a következő napokban a három csillagos Imola Udvarházban lesz, ami közvetlenül a Vár aljánál helyezkedik el. Ha ennél közelebb költöznénk a Várhoz, a mélygarázsunk a kazamatákban lenne… Remek kis szobát kaptunk, s rögtön be is rendezkedtünk. Az erkélyről fantasztikus a kilátás a környező utcákra és magára a Várra is. A vezetőség friss gyümölccsel és egy üveg borral köszöntött minket, s minden segítséget megadott, hogy problémamentes legyen a beköltözés. A Hotel tizenöt szobával rendelkezik és – jópár eddig hallott vélemény szerint – Eger egyik legjobb éttermével, a Macokkal, ami Macsinka János séf vezetésével működik. Beugrottunk egy-egy limonádéra a Café Pertuba (amire egyébként az ablakból is rálátunk, de onnan „beugrani” mégiscsak kevésbé lenne kulturált), majd egy kis városnézésre indultunk.

Első állomásunk A Kopcsik Marcipánia volt, ahol Kopcsik Lajos mestercukrász remekművei láthatók, akit nyugodtan nevezhetünk élő legendának is, hiszen alkotásai egytől egyig elképesztő mesterművek… Egy Cukor-Ocar-díjas, kétszeres Guiness rekorderről van szó, aki nem utolsósorban Eger díszpolgára. Több mint két méteres egri minaret cukortésztából, Picasso, Van Gogh képek másolatai, egy kalocsai kötény, egy komplett barokk szoba 650 kg cukorból, 200 db tojásból, 6 kg zselatinból és négy kg ételfestékből… és még sorolhatnánk! Kopcsik úr mellett Herczeg István grafikusművész, és Sebők Sándor cukrászcsiszoló-mester álmodta és valósította meg a múzeumot. Nem egy vasárnapi babazsúrhoz mért cukormennyiség halmozódott fel ebben a néhány teremben!  Hihetetlen részletességgel elkészített szobrok, domborművek,  – persze mind üvegfal mögött. Múzeumban viszonylag ritkán fordul elő, hogy az ember szívesen megkóstolná, amit lát, de ezúttal ez szinte természetes. Mondhatni pepecs munka lehetett megalkotni a képen látható kalocsai kötényt, vagy a matyó párnákat! Minimum mesteri kézügyesség és isteni türelem kellhet hozzá! A kiállítást nézve úgy éreztük, ez szinte nem is egy élet munkája… hanem legalább háromé! A számtalan falat díszítő oklevél is bizonyítja, hogy Kopcsik úr tudását szerte a világban elismerik, s aki ellátogat a Marcipániába, annak garantáljuk, hogy le fog esni az álla a látottaktól! (Huhh… kibírtuk, hogy ne süssük el az „édes kiállítás” – kifejezést, illetve a ”múzeumot cukorbetegek is látogathatják”-faviccet!)

Következő állomásunk a Tűzoltó Múzeum volt (öt perce a Marcipániától), ami egy szakmatörténeti kiállítás, a múlt és a jelen részletezése tűzoltó-szempontból. Többek között tűzoltóautók, fecskendők, különböző felszerelések s számtalan videós anyag tekinthető meg itt. Mi legtöbbet a tűzoltószakmáról talán a Trombi és a tűzmanó című rajzfilmből tudtunk eddig, de ez a szemléletes kiállítás valóban érdekes részletekre mutat rá, s így már mi is többet tudunk erről a világról. Azok a kisgyermekek, akik egy kicsit is fogékonyak az ilyesmire – szívesen tologatják oda-vissza a szőnyegen a maguk kis tűzoltóautóját – biztos, hogy nagyon élvezni fogják ezt a kiállítást! Sőt! Vár rájuk egy játszóház is, ahol kiválóan elfoglalhatják magukat, amíg apa, anya kifújja magát! S miután kifújta magát… együtt játszhat gyermekével a szintén rendelkezésre álló játszótéren is!

A Servita Udvarház étterme tett számunkra egy visszautasíthatatlan ajánlatot (közel sem olyan hangsúllyal, mint ahogy azt Marlon Brando szokta a Keresztapában), egy ebéd-meghívással tiszteltek meg bennünket. A hangulatos kerthelyiségben foglaltunk helyet, s a következőket fogyasztottuk – igen, jópár blogmustrálónk jelezte már, hogy ezeknél a részeknél szokott beindulni a nyálelválasztása… - Szóval: Reni mascarpónés eperkrémlevest Bourbon vaníliaforgáccsal, majd tejben pácolt csirkemellfilét görögösen, tzatzikivel, végül pedig vanília creme bruéle-t, Bálint pedig egri húslevest, másodikként grillezett cigánypecsenyét vele sült szalonnás burgonyakorongokkal, desszertnek pedig házi tiramisut. Mindehhez 2011-es Egri Chardonnay, valamint Egri Rosé járt – mindkettő a Juhász Pincészettől. Igen… így olvasva is komplett kis ebédnek tűnik… az is volt! Az asztalra csaptunk, hogy LÁTNI AKARJUK A SÉFET! (Nem teljesen így történt, de a lényeg ugyanaz.)

 Ferencz Attila konyhafőnökkel beszélgethettünk egy pár percig, s megtudtuk, hogy az étterem a házias ízekre helyezi a fő hangsúlyt, s a fűszereket saját konyhakertjükből használják fel. Aki Spielberg óta nem retteg a fenevadtól, az kaphat itt cápasteak-et, akinek marhajó napja van, rendelhet itt marhapofát, marhafarkat, különböző kemencés ételeket, s számtalan ínyenc finomságot a 3-4 havonta megújuló étlapról. Különböző rendezvények, szülinapok, lagzik lebonyolítása sem okoz gondot a kilenc fős személyzetnek, de aki csak egy menüt akar enni ebédidőben, azt is megteheti 850 ft-ért. Meg kell még említenünk az egri gömbpalacsintát is (amit az említésen kívül a napokban meg is kell kóstolnunk), meglehetősen csábító az összetétele. Diós, mazsolás töltelék, tojás fehérje habbal és csokival, vaníliasodóval. Tökéletes minőség, udvarias kiszolgálás! Véleményünk szerint a Servita Ház éttermének csak egy hibája van: hogy nem a mi utcánkban nyílt meg Komáromban…

A nagyszerű ebéd után betértünk a Servitától úgy nyolc másodpercnyire található Szamos Marcipán boltba és vásároltunk némi szuvenírt. Azonban az ehető emléktárgyaknak gyakran az a sorsa, hogy az ember már a következő sarkon megkívánja őket…

Délután még rendezkedtünk egy keveset az Imolában – szobánknak ezúttal négy sarka van, így éjszaka nem jelent majd gondot megszámolni. Úgy gondoljuk, Eger szempontjából nincs marketing értéke részletezni, hogy hova helyeztük el nadrágjainkat, az alsóneműnket, illetve tisztálkodási szereinket, stb… úgyhogy ettől a beszámolótól meg is kíméljük kedves olvasóinkat!

 Következő programpontunk a vacsora volt, mégpedig a Macokban! Igen… már megint esznek… (Persze az ilyen gasztro-részek fő értelme, illetve célja elsősorban, hogy az olvasó tájékozódni tudjon, hol, milyen kategóriájú és minőségű ételeket fogyaszthat Eger szerte, ezért is részletezzük őket!) Tehát, a menü…  Reni Lecsó krémlevest evett kolbász-morzsákkal, folytatásként  szűzpecsenyét tejfölös macokkal és salátával, végezetül panna cotta málnaraguval került terítékre.

Bálint sárgadinnye levest, aztán tanyasi csirkemell steak-et libamáj szósszal, burgonya pürével, befejezésül pedig tiramisut fogyasztott. Nem áll fenn a veszély, hogy egyoldalú táplálkozás miatt esetleg orvosra lenne szükségünk… Egészen kivételes gasztro-élmény a Macokba betérni, ezt bizton állíthatjuk! Minőségileg és mennyiségileg is maximális az elégedettség! Mindezt nem azért írjuk, mert a mai nap bejegyzése a vége felé közeledik és hurráoptimista befejezés kell… tény, hogy iszonyat jót ettünk! Hogy lejárjuk a vacsorát útra keltünk, s Reni volt osztálytársnőjével, Hédivel s az ő barátaival, Szilvivel és Zolival találkoztunk (akinek köszönjük a meghívást!!!) a Csöpi-Házban, ahol egy-egy limonádé mellett kellemesen elbeszélgettünk. A Csöpi-Ház hangulatos külső teraszán igen nagy forgalom bonyolódott, de a felszolgáló srác állta a sarat! Egy órácskát maradhattunk, s mielőtt elköszöntünk, Szilvi „rögtönzött” nekünk egy térképet egy poháralátétre, ugyanis sétaútvonal felől érdeklődtünk. Sok mindent láttunk már Egerből, de főleg csak a turisták által kedvelt részeket, így kíváncsiak voltunk a panelosabb környékekre is. Persze, hogy a CCCP-felé vettük az irányt (aminek történetét – vagy talán csak legendáját? – már egy korábbi bejegyzésünkben részleteztük!).  Végül egy kellemes levezető séta után az Eger-patak mentén tértünk vissza az Imolába, hogy megszámoljuk a sarkokat…

A nap további képei a facebook-oldalon:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.632248990206450.1073741836.622531187844897&type=1

A Platánban elköltött reggelik emléke sokáig kísért majd minket, ha elmegyünk innen! Csak néhány „szemelvény” a svédasztal kínálatából: lazacfilé, májpástétom, tepertőkrém, rántotta, virsli, kolbász, különböző gabonapelyhek, édes és sós péksütemények, kávé, tea, narancslé, őszilé, tea… Az ember félálomban még fel sem fogja, milyen jó dolga van – egy egész áruháznyi kínálat várja az ébredező vendéget, s ilyen reggeli után kiválóan indul a nap!

Kezdetnek a Magyarok Vásárát vettük célba az Érsekkertben, hogy kielégíthessük shoppingolási vágyainkat! Ahogy a neve is mutatja, magyar termékekről, alapanyagokról van szó, vagyis az ember hiába keres Empire State Building, vagy Eiffel-torony makettet. Viszont a magyar termékek skálája igen széles: zöldség, gyümölcs, hímzéses ruhák, fajátékok, ékszerek, kézműves szappanok, s még számtalan vásárlásra csábító cucc sorakozik a standokon. Mi is elcsábultunk néhány szuvenír tekintetében, úgy, mint: egy sószappan , egy boros pohár, amibe Eger-feliratot gravíroztattuk (valahogy hirtelen ez jutott eszünkbe), pár deci frissen préselt szőlőmust - azt jobbnak láttuk elfogyasztani, mintsem táskába tenni és otthon kitenni a vitrinbe – s ugyanez volt a helyzet egy kis adag sajt-kóstolóval is. Imádjuk az ilyen vásárok hangulatát, s a rengeteg ember látványa arról tanúskodott, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. Amennyiben apuka megkíván pár csepp mustot, nyugodtan „leadhatja” gyermekét egy kicsit körhintázni, vagy fakardokkal bíbelődni, s mire megtalálja az igazságot a borban, kisfia tíz új barátot is szerzett! Az internet szerint havonta egy alkalommal rendezik meg a Magyarok Vásárát az Érsekkertben, érdemes kilátogatni!

Tipikus turistákként, kamerával és fényképezőgéppel a kézben felültünk egy városnéző buszra, ami az Érsekkert mellől indul és egy kisebb kört tesz a városban, útba ejtve a Szépasszony-völgyet. Igazából sok újat nem tudott mutatni számunkra, s ezt pozitívumként fogtuk fel, ezek szerint már valamelyest kezdünk „itthon lenni” – ez ugye nem árt, ha már a pályázat kiírása szerint Egerbe „költöztünk”. A Szépasszony-völgyet végre nappal is láthattuk – igaz ismét csak rövid időre, a kisbusz sofőrje, ugyanis 20-30 perces szünetet tartott csupán. A Ködmön Csárda teraszán lévő fagyizóban vettünk két adag bio-tejből származó fagylaltot, s kóstolót is kaptunk az isteni csokoládéjukból is! Mindenkinek ajánljuk, ide még biztosan visszatérünk! Szemügyre vettük az egymás mellett sorakozó éttermeket, borkóstolásra invitáló helyeket, s a képen látható nénivel kötöttünk egy „marketinges megegyezést”: ha megengedi, hogy megörökítsük a mondhatni egyedülálló köpenyében, akkor legközelebb betérünk hozzá és vásárolunk a borából. Íme a fotó…

A kisbusz kábé negyed óra alatt vissza is vitt minket a belvárosba, itt ért véget a kis kiruccanásunk, s mivel a hőmérséklet makacsul tartotta magát, egy kis csobbanás mellett döntöttünk az Egri Termálfürdőben.

Az egri strand olyan szinten telítve volt fürdőzőkkel, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni! Igaz, ki a fene hoz magával direkt gombostűt, amikor úgyis heverészni, meg pancsolni akar, nem pedig kabátot fércelni… Érkezésünkkor összefutottunk egy kedves fiatal párral, akik olvasták már a blogunkat és sok sikert kívánnak a továbbiakhoz. Jó érzés… eddig bárki jött oda hozzánk az utcán, mindenki szívélyesen köszöntött bennünket. Az időjárás engedelmeskedett a programunknak, meglehetősen trópusira fordult, s aki csak tehette, eljött, hogy áztassa egy kicsit magát. Apa felpakolja a pereputtyot és irány a strand! Két liter naptejjel, három elnyűtt gumimatraccal és néhány pálmafás törülközővel, amik már nem kevésbé nedvszívóak, viszont a nagyitól kapták húsvétra, ezért addig kell használni, amíg teljesen ki nem fakulnak. Mindenkinek egy jó nagy sajtos-tejfölös lángos, pár liter műanyag lónyál – ami roppant káros, de nyáron kihagyhatatlan – aztán nyomás csobbanni! Fotózgattunk, kamerázgattunk egy keveset – mindenki hot-doggal, meg sörrel rohangált, mi ezúttal műszaki cuccainkat hurcoltuk ide-oda. Van azért egy kukkoló-feelingje annak, amikor az ember strandolókat filmez a hőségben…

 Végül találtunk egy kevésbé forgalmas sarkot a fürdő végében, ahol letelepedhettünk. A Platánból közvetlen átjárási lehetőség van a strand területére, úgyhogy a paparazzi-holmikat gyorsan feldobtuk a szobába, hogy „igazi” strandolóknak tűnjünk. Mellettünk, a körbekerített focipályán középkorú urak rúgták a bőrt, meglehetősen komolyan véve a játékot – majd’ leszedték egymás fejét egy-egy elhibázott beadás miatt. Igaz is… a játék úgy jó, ha komolyan vesszük! Olykor csobbantunk egyet az embertömegben, s nagyon szemeztünk a csúszdákkal is…

 A belépőjegy mellé automatikusan jár öt csúszási lehetőség, s ehhez három csúszda is rendelkezésre áll! Ezúttal fizikai képtelenségnek tűnt, hogy sorra kerülünk, mielőtt lejár a strandolásra szánt időnk, úgyhogy ez az élmény a következő alkalomra maradt. Meglehetősen hosszú sor állt a csúszdák alatt – ilyenkor ajánlatos a gyermekkel brómos teát itatni, hogy ne veszítse el a türelmét, mire felér a lépcsőkön. Vasárnap délután harmincöt fokban ez nem csoda… Ebéd gyanánt a Napfény Bisztróban ettünk két sajtburgert, olyan igazi retrósat, hatalmas bucival - a „retró pedig ebben az esetben abszolút pozitív jelző akar lenni! (S a bucit persze nem a fejünkre, hanem a péksüteményre értjük.)

Véget kellett vetnünk a pihenésnek, mert várt ránk egy igazán emberpróbáló feladat: a narancsos-fahéjas egyszemélyes jacuzzi tesztelése. (Igaz, akkor lett volna különösen emberpróbáló, ha ketten egyszerre teszteljük.) Reni ült be elsőként a kádba, s kapott egy fél órás programot.

 A kád a maga kívül-belül egzotikus világításával egyszerre hasonlít a Titanicra és egy űrhajóra, ahol az UFO-k épp Fluor Tomi-klippre dizsiznek. A kedves vendég feladata: feküdni a forró vízben és az égvilágon nem csinálni semmit – ez ugye a wellness szolgáltatások többségénél előfordul…  A bő fél órás program alatt kellemes félhomályban az ember végiggondolhatja a fél életét (a másik felét meg holnap a szaunában), s közben a kádban lévő kis lukakból (na, ugye, hogy a Titanicra hasonlít!) változatos módon tör elő a vízsugár. Hol a lábat bizseregteti, hol a derekat, s a fél óra végén egy komplett masszázst ad a vendégnek.

Amikor ugye otthon – fittyet hányva a számlára - teleengedjük a kádat, nem ritka eset, hogy (a fizika törvényeinek megfelelően) kihül a víz, miközben habtestünk melegebbre vágyna. Na, itt ez nem fordulhat elő, a teljes kezelés alatt a víz végig azonos hőmérsékleten bugyborékol, majd a program végén a kád leereszti magát (mármint a benne lévő vizet.) Azért ez ijesztő… intelligens kád… Az ember először elkezdett félni a számológéptől, mert többet tud nála, aztán jött a computer, most pedig már a kádak is a fejünkre nőnek! Addig nincs baj, amíg csak a kényelmünket szolgálják, s mindketten tökéletesen ellazultunk a fél-fél óránk alatt. Ellazultunk… tulajdonképpen leszedált mindkettőnket a kezelés, némileg belassultunk a következő pár órára. Sebaj, vacsorázni szedálva is lehet! (Itt a zseniális, szemérmetlenül fiatalos és frappáns átkötés a következő témára.)

 A Platán konyhája ismét nagyszerű háromfogásos vacsorával kényeztetett bennünket. Mindketten bazsalikomos paradicsom krémlevest ettünk parmezános krutonnal, majd Reni zsályás pulykamellet gratinírozott gombás polentával és grillezett paradicsommal, Bálint pedig angolos hátszínt fóliás burgonyával, kevert salátával. Desszertként isteni Tiramisut szolgáltak fel. Hiányozni fognak a platános vacsorák…

Napunk utolsó programja a Csoportterápia című előadás volt az Érsekkertben, az Egri Pinceszínház produkciójaként. Kábé három héttel ezelőtt – mikor épp Szilvásváradon nyaraltunk a barátainkkal – átugrottunk Egerbe megnézni ennek a produkciónak a főpróbáját, ugyanis a rendező, Méhes László tanárunk volt a Színművészeti Egyetemen, jelenleg főrendezőnk a Komáromi Jókai Színházban, s gondoltuk meglátogatjuk munka közben. Hozzá kell tenni, hogy  az előadás szereplői közül az Egyetemről ismerjük Erdélyi Timit, Puskás Petivel pedig együtt játszunk Komáromban a Made in Hungária című előadásban. A főpróbán – mivel nem volt nyilvános -kábé tízen néztük a darabot, (rokonok, barátok), s már akkor látszott, hogy zajos siker lesz a dologból, most pedig egy kiforrott, remek előadást láthattunk, s a közönség is önfeledten szórakozott bő két órán keresztül! (Mondtuk, hogy nem fogunk se színészkollégát, sem előadást elemezni, de ebben az esetben engedtessék meg nekünk egy csipetnyi lelkendezés!) A budapesti Madách Színházban is nagyon népszerű ez a könnyed zenés „mjuzikelkámedi” (Bálint azt is látta már korábban), s az Érsekkert hangulatos – tó által körülölelt, békakuruttyolással effektezett – színpadán is kirobbanó sikert aratott a legújabb változata. S persze mindez a ma esti SZUPERHOLD fényénél zajlott! Az előadás után összefutottunk Timivel és Petivel, elmeséltük, hogy is vagyunk mi „itthon” Egerben, majd egy kellemes fröccsözés után elindultunk, hogy eltöltsük utolsó éjszakánkat a Platánban.

A nap további képei a facebook-oldalon:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.631803673584315.1073741835.622531187844897&type=3

Furcsa érzés volt reggel, hogy nem kellett rádióba futni egy gyors riportért, vagy sajtótájékoztatón megjelenni, szalagot átvágni, hidat felavatni… szóval… viszonylag csendesen kezdődött a napunk. Persze a blogkorrekció állandó program, hiszen nem árt aludni egyet arra, amit az ember éjszaka begépel, s hajnalban „felülvizsgáljuk” azt, amit éjszaka elkövettünk.

 Eljött az idő, hogy alaposabban feltérképezzük az Imola Hotel Platánt, hiszen már jó pár napja itt lakunk. Reggeli után beszélgettünk egy kicsit Majoros Eszterrel, a hotel marketing értékesítőjével (angolszász olvasóink kedvéért: sales manager), s gazdagabbak lettünk pár információval. Az Imola Hotel Platán 2012-ben nyitotta meg kapuit a pihenni vágyók előtt – egész pontosan a pihenni vágyó tizenhat éven felüliek előtt, 50 szobával.  Magyarországon egyedülálló módon egy felnőttbarát szállodáról beszélünk, ami bizony együtt jár egy tizenhatos „karikával”. Ez nem azt jelenti, hogy a szállodavezetés ki nem állhatja a pubertáló tiniket koptatott farmerben, vagy a nyiladozó értelmű óvodásokat homokozólapáttal a kezükben! Mindez a tökéletes nyugalom és feltöltődés  érdekében lett így kitalálva. Gondoljanak csak bele a kedves - családos - blogmustrálók! Akármilyen cukimuki, imádnivaló kiskölyök vár benneteket otthon, azért csak jó olykor egy-két napra kiszakadni a megszokott környezetből és regenerálódni egy kicsit! Aki ezt a hotelt választja erre a célra, biztos, hogy nem fog csalódni! A berendezés, mely minden ízében a platánfából indul ki, végtelenül letisztult és igényes kivitelezésű. Kedvencünk például a zuhanyzó, ahol a vendég úgy érezheti magát, mintha csak a szabadban (egy platán mellett) tisztálkodna. A vendégek nyugalmát szolgálja a három rétegű ablak is, aminek köszönhetően a szobákban teljes csönd van, nem hallatszik be semmilyen zaj, sem az utca felől, sem a szomszédos strandról (ahova a vendégeknek  egyébként szabad átjárás biztosított). Az ágy nekünk irtó kényelmes, rég nem aludtunk ilyen jókat, mint a Platánban, de ebben biztos közre játszik az egri levegő is.

 A személyzet minden tagja rendkívül előzékeny, figyelmes és vérprofi abban, amit csinál! Megtudtuk, hogy a vendéget minden körülmények között magázni kell, különben … irgum-burgum! Igen, furcsa, amikor velünk egyidős srácok magázódnak velünk, de nincs mit tenni, ez az etikett… Szó esett már arról, hogy ez a hotel egy rekreációs gyógyászati központ számos szolgáltatással. Állapotfelmérés, valamint méregtelenítő program is rendelkezésre áll, az ínyencek igényeit is kielégítő étteremről már nem is beszélve: svédasztalos reggelivel, háromfogásos gourmet vacsorával, meglehetősen színvonalas étkeztetéssel. Maga az épület is környezetbarát: napelemekkel, a már említett falfűtéssel – mert ugye ha már az egészséges életmód a fő szempont, nem baj, ha nem egy légkondi aprítja fel a port és küldi szét a levegőben, hogy a kedves vendég betegebben távozzon, mint, ahogy megérkezett. Külsősök – tehát nem szállóvendégek - is használhatják a wellness- részleget, ahova ma mi is benéztünk! Benéztünk… mondhatni ott töltöttük a fél napot! Kezdetnek egy szauna szeánszon vettünk részt. Igen, a gyanakvóbbak a szeánsz-megfogalmazás mögött (és persze a tizenhatos karika okán) valami asztaltáncoltatós, falzett hangos sikítozós, szektás bulit gondolhatnak megbújni. Nem, azért ennyire nem drámai a helyzet! Demeter Anett, akivel az elektroterápia kapcsán találkoztunk volt a szaunamesterünk. (Tessék megjegyezni az utóbbi szót, mert mai anyagunkban még előkerülhet!) Volt bennünk némi izgalom, mert sem gőzkabinban, sem szaunában nem bírtunk még két percnél hosszabb időt eltölteni, részünkről ki volt zárva az a gondolat, hogy nekünk ez jó lehet. Ötödmagunkkal ültünk be a gőzkabinba és kezdetét vette a SZEÁNSZ! Anett  összefoglalta amit a gőzkabinról, illetve  magáról a terápiáról tudni kell – így tágulnak a bőr pórusai, úgy húzódnak össze az erek… - s olykor tizenkét fokos vízzel locsolgatott minket (fájdalomcsillapításra kiváló),  némi bőrradír is előkerült, amivel letisztíthattuk a bőrünket és szó esett a vanília jótékony hatásairól is. Remek hangulat alakult ki bent Anettnek köszönhetően. Észre sem vettük és letelt az idő. Olyan 20 percet tölthettünk bent, és utána megállapítottuk, hogy bőrünk olyan sima, bársonyos, mint a baba popsija. Olyan sebtiben távoztak a méreganyagok a testünkből, mintha soha nem lettek volna ott! Teljesen abszurd: nagyon jól éreztük magunkat.  A szaunamesterek előtt le a kalappal… nem semmi meló… Naponta ki tudja hányszor az izzasztó gőzben szórakoztatni a kedves vendégeket, s közben lesni, hogy ki fog kidőlni a hőmérséklet miatt… S a gőzkabin után rögtön következett a finn fagyis szauna szeánsz, ahol Munkácsi Dániel vette át a szaunamesterséget. Nem bonyolítanánk a dolog elemzését: kegyetlen meleg volt szintén 15-20 percen át, Dani végezte a „leöntéseket” (gyakorlott szaunázók most összekacsintanak), vagyis folyamatosan gondoskodott arról, hogy legyen minek párolognia, és amikor a legmelegebb volt a klíma, egy-egy tál fagylaltot adott mindenki kezébe (amit azonnal elfogyasztottunk), hogy igazán extrém legyen a helyzet.

  A forró élmények után a parkosított tetőteraszon ejtőztünk a kénes vizű medencében, s elgondolkoztunk az élet dolgain… aztán konkrétan a saját dolgainkon is. Enyhe kifejezés, hogy kissé réveteg állapotba kerültünk a nagy szeánszozás közben, úgyhogy lassan muszáj volt valami ebéd után néznünk.

Úgy gondoltuk, ha már annyira hiper-szuper egészségesek vagyunk, rögtön agyon is csapjuk ezt a méreganyag-dolgot némi hurkával, kolbásszal és töltött káposztával, úgyhogy betértünk a Belvárosi Pecsenyésbe. Nagyon finom volt az ebéd, csak azt fájlaltuk, hogy desszerttel sajnos nem tudtak szolgálni. De azért így is mindketten adtunk a kalóriáknak, s a hotel felé menet betérünk még egy kis édességre a Marján Cukrászdába.

 Rendkívül igényes hely, hatalmas sütemény – és persze fagylalt – kínálattal. Reni kecskeméti kölestortát evett (rémlik, ugye?- Magyarország tortája 2011-ben- azóta Reni kedvence) borkrém roláddal (amit nevezhetünk  egy egri sütikülönlegességnek), Bálint pedig egy trikolor csokitortát. Nagyon igényes, jó hely, a belváros szívében, hatalmas terasszal, ahova egy kávéra is érdemes beugrani.

Így teli hassal – mint két jóllakott óvodás – ismét a hotel felé vettük az utat, ugyanis délután a különböző medencéket kellett kipróbálnunk. A”jó öreg” pezsgőfürdővel (ismét külföldi olvasóink kedvéért: jacuzzival) kezdtünk, majd csobbantunk egyet a radonos vizű gyógymedencében (a fájdalomcsillapító hatáson kívül fokozza a húgysavkiválasztást, aktiválja az adrenalin-termelést, növeli a védekező rendszer aktivitását) . Csak reméljük, hogy oldott állapotában jóval egészségesebb, mint gáz formájában (ugyanis gázként a wikipédia szerint légneműként korrekten meg tudja rövidíteni az ember életét). Megfejelve ezt, eltöltöttünk pár percet a – szintén radonos – élménymedencében is, ahol kábé 4-5 féle módon masszíroztathatja magát az ember az előtörő vízsugarakkal. Végezetül pedig a sós vizű ülőmedence következett szintén némi buborékos masszázzsal.

 A radonos medence, valamint a sós is egészségügyi okok miatt maximum harminc percig használható.

Ilyen mennyiségű lubickolás ugye óhatatlanul éhséget idézett elő (örök körforgás: wellness-kaja, wellness-kaja) , úgyhogy ismét a szálloda éttermében vacsoráztunk. Mindketten brokkoli krémlevest ettünk rokfortos krutonnal, majd grillezett sertéskarajt hagymás törtburgonyával és pirított kellel, végezetül pedig gesztenyés chatereusse-t áfonyaöntettel. Nem magyarázkodnánk hosszasan a chatereusse mibenlétét illetően, ebben az esetben beszéljen helyettünk a fénykép! Ismét kiváló volt minden, amit gasztro-szinten nyújtani tudott a szálloda konyhája, a kerthelyiség pedig igazán hangulatos környezetként szolgált egy nyugis vacsorához.

A nap lezárásaként megnéztük a Vár színpadán a már sokat emlegetett Egri csillagok című musicalt ami az Agriai Nyári Játékok keretein belül került színpadra. (Ezen kívül  még rengeteg műfaj képviselteti magát a rendezvényen: például vígjáték, operett, élő koncert!) Minket ma a már említett történelmi musical kápráztatott el, felemelő este volt! Autentikus környezetben látni ezt a darabot valóban eredeti élmény! Egyszerűen… lelke lesz az egésznek – s nem a túladagolt wellness miatt vagyunk szentimentálisak, hanem mert a játszókon is látszik, hogy örömmel állnak színpadra ebben a legendás előadásban. Legendás, mert – úgy tudjuk –  több,  mint tíz éve minden évben eljátsszák itt Egerben, s a lakosság lelkesen nézi újra és újra! S persze rengeteg turista is helyet foglal a nézőtéren. Tüzes kerekestül, a végén tűzijátékostul nagyon komplett kis este volt, s a finálé dallamait dúdolva, kellemesen elfáradva tértünk vissza a Platánba…

A nap további képei a facebook-oldalon:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.631339700297379.1073741834.622531187844897&type=1

Nem sokkal kakaskukorékolás után sikerült befejeznünk a legújabb blogbejegyzést, s igyekeztünk a Platán füves teraszára, hogy kapcsolatot létesítsünk az Univerzummal! Igen… ebben a hotelben ezt is lehet! Nem kell hozzá más, csak egy polifóm és egy szakértő, aki segít kapcsolatot teremteni a felsőbb energiákkal. Vagyis: húsz perces jógán vettünk részt Kosztolányi Gyöngyivel, aki  etka jóga oktató és reiki mester, mellesleg magyar-angol szakos tanár.  A végzett gyakorlatok (és egyáltalán a jóga) célja, a test és a lélek szinkronba hozása, tehát semmiféle természetfeletti kanálhajlítgatós vajákolás nincs a dologban. Pár egyszerű mozdulatsort tanultunk, magunkba szívtuk a környéken repkedő összes pozitív energiát, hogy újult erővel vághassunk neki a napnak. (Mivel reggelire egyelőre nem került sor, így maradt a pozitív energia, ami éhgyomorra fogyasztva talán még hatásosabb tud lenni!) A jóga alkalmazása életformává is válhat, az embernek minden nap kellene szánnia magára legalább 5-10 percet, amíg megnyugtatja a testét és a lelkét. Ez a kapcsolat az Univerzummal-dolog (ami a gyakorlatok végzése során valóban elhangzik) első hallásra misztikusnak tűnhet (talán második hallásra is), de, ha az ember nyitott rá, hogy új dolgokat fedezzen fel, nem kizárt, hogy valóban megtapasztalja azt a plusz energiát, amit az Univerzum nyújthat számára. Fejünk búbján keresztül is áramoltattuk az energiát (ha már az van legközelebb az ég felé, így láttuk praktikusnak), tehát Bálintnál az a világosabb folt a feje tetején korántsem kopaszodás, hanem egy szimpla galaktikus átjáró az energiák számára. Sajnos húsz perc nyilván nem elég ahhoz, hogy mi legyünk testileg-lelkileg a legszinkronizáltabb lények a Platánban, de mindenképpen jót tett egy kis tudatosan irányított pihenés.

 Mindezek után alaposan felpörgött a napunk, siettünk riportot adni a Rádió Eger-nek, ahol összefutottunk Kelemen Csaba színművésszel, az Agriai Nyári Játékok ügyvezetőjével, s hallhattunk pár szót az Egri csillagok című musicalről is, amit szombat este nézhetünk meg a Vár színpadán. Végre ott tartunk, hogy egy riportban nem csak a vágyainkat fogalmazhatjuk meg, - „ezt szeretnénk, azt szeretnénk majd, kisbicskát, meg tűzoltóautót, meg sok ismerőst Egerben” - hanem a tapasztalatainkat is elmondhatjuk. Rohamtempóban zajlanak az események, gyűlnek az élmények és az ismerősök. 

Az interjú után siettünk reggelizni a Platánba, hogy aztán rögtön beugorhassunk egy kis elektroterápiás kezelésre, ami szintén a hotel szolgáltatása. Fogalmunk sem volt, hogy mi vár ott ránk… A neve hallatán kapásból valamilyen villamosszék-szerű dolog ugrott be, vagy elmegyógyintézetes (ZS-kategóriás) filmekből ismert elektromos sokkológép, ami durván serceg és szikrákat okád használat közben. Szerencsére korántsem erről volt szó… Az elektroterápia – noha árammal dolgozik – kábé annyira veszélyes, mint tarka pillangókat nézegetni a virágos réten. Mivel a Platán alapvetően egy rekreációs gyógyászati szálloda, így szolgáltatásainak nagy része az egészség megőrzésére és gyógykezelésekre irányul. Főként kopásos megbetegedéseknél, izomfájdalom esetén kiválóan alkalmazható ez a terápia – tudtuk meg Demeter Anettől, aki némi ízelítővel szolgált a kezelésből. A legfontosabb kellék: egy kis szürke „doboz”, olyasmi, mint a 90-es évek playstation-je, csak épp nem Super  Mario megy rajta, hanem egy gyógyászati rendszer, ami egy-két kábellel a testhez csatolható, s a kezelés fajtájától függően működtethető. Elektromos árammal stimulálja, passzívan kezeli az izomzatot. Tetszenek ugye emlékezni a Vissza a jövőbe című kultikus sci-fi végén, mekkora villám vág bele az óratoronyba? Ami visszarepíti Marty-t a saját korába… Na, annál valamivel kisebb mennyiségű – milliamperben mérhető - áram  jut a testbe, s fejti ki gyógyító hatását. Reni a fél kezét adta az ügyért, Bálint pedig egy csukló-ultrahang kezelést kapott. Természetesen egy-egy alkalom alig számít valamit, a látható, érezhető javulás – persze a betegség mértékétől függően – úgy a tizedik alkalom után következhet be. 

 Ezek után a belváros felé vettük az irányt, de még elfogyasztottunk egy kávét nem messze a Platántól, az Aqua Quick gyorsétterem kerthelyiségében, s a közeli parkban gyönyörködtünk. Majd felnéztünk az égre… Talán a Harry Potterben láttunk utoljára ilyen komor égboltot… Itt ugyan nem celebvarázslók készültek összecsapni, csupán egy kiadós zuhé előkészületei folytak, mégis meglehetősen nyomasztó volt, hogy délben ilyen szinten elfeketedik minden.

  Iszkoltunk is a Várba, ahol Érsek Lajos várt ránk, hogy körbevezethessen. Az eső meglehetős agresszivitással zúdult le, de mi már egy kiállításon hallgattuk tőle a vár történetét, s nézegettük a számos fennmaradt emléket, amik megerősítik a történetek hitelességét. (Fotókat sajnos nem készíthettünk a tárgyak érzékenysége miatt.) Meg kell osztanunk veletek, tisztelt blogmustrálók egy észrevételünket! Rengeteg emberrel találkozunk, akik szinte valamennyien ebben a környezetben nőttek fel és imádják a városukat! A történelmét, a levegőjét, az utcáit, a sikátorait… s örömmel, nagy belső kedvvel beszélnek róla. Eddig bárkitől kértünk tanácsot, mindenki lelkesen segített, ennek a városnak a lakosai – nyílván, akikkel eddig találkoztunk – megbecsülik, s örömmel reklámozzák a helyet, ahol élnek. Lajost sem lehetett zavarba hozni olyan kérdéssel, amire ne tudott volna válaszolni. Láthattunk számos makettet a vár különböző „életkoraiból”, fennmaradt fegyvereket, mindenféle tárgyat, amit a régészek felszínre tudtak hozni. S, hogy maguk a régészek hogyan dolgoznak, mennyi munkába kerül, míg a vitrinbe rakhatnak egy törött kancsót, vagy egy rozsdás vasszöget – ezzel egy külön kiállítás foglalkozik (a Műtárgylesen), ahol frissen talált (az újjáépülő Dobó tér feltárásából származó) régészeti leletek is megtekinthetőek, s így közelebb hozza a látogatóhoz ezt a szakmát, s talán jobban érti, értékeli, amit lát. Lajos mesélt egy régészről is, aki nem megfelelő biztonsági körülmények között kezelt egy leletet, s ebből kifolyólag összeszedett némi bubópestist – vagyis ez korántsem egy veszélytelen szakma (reméljük, ezzel nem tántorítottunk el senkit attól, hogy  régészeti fősulira menjen… maszkot kell viselni….meg talán kesztyűt… és el lehet kerülni az ilyen problémákat). 

Miután az eső elállt betértünk ebédelni a Minorita (söröző, borozó) Étterembe. Reni  hideg gyümölcslevest tejszínhabbal, és egy birkapörköltet evett, Bálint pedig Végvári vitézek eledelét (sonkával, almával, sajtmártással töltött csirkemell). Csillagos ötös… Minden! Közben az ég ismét beborult, küldött egy újabb adag vizet, de ezúttal a Minorita vendégszeretete óvott meg minket.

Délután sétáltunk egy kicsit az Érsekkertben – kisebb népzenélésre lettünk figyelmesek a színpadnál, s mi is élveztük a műsort pár percig - készítettünk pár fotót, az Érsekkert romantikáját egyszerűen muszáj valamilyen módon „konzerválni” és eltenni későbbre is!

Hogy egyszerűbb legyen számunkra a közlekedés az Egerbike ajánlott fel számunkra két biciklit! Nem kifejezetten értünk a bringákhoz – mármint a márkájukhoz – tehát, nem arról van szó, hogy feldőlünk velük, mert nem tudjuk, mire való a pedál, csupán arról, hogy számunkra nem mond sokat a márkanév, illetve a technikai felszereltségéhez sem értünk kifejezetten. De nem is baj, guruljon! És nagyszerűen gurul mindkettő, köszönjük!

A Platánban eljött a pillanat, hogy Reni is kihasználja a masszázs lehetőségét, s így került Munkácsi Dániel keze alá (szó szerint), aki szintén egy szőlőmag olajos masszázzsal szolgált. Az itt dolgozó fiatalok mindegyike kiváló szakembernek tűnik, gyógyászati kérdésekben nagyon otthon vannak, s szívesen tesznek javaslatokat is a vendég számára a szolgáltatásokat illetően. Megtudtuk, hogy minden masszőrnek kialakul – az oktatásban megtanult fogások mellett – egy „masszőr egyénisége”. Tehát mindenki másképp masszíroz, más szokásokkal.  Hogy mi mindenről mesél az ember háta, miről árulkodnak az izmok (természetesen feszültségről, testtartásról, akár egy egész életmódról is) zavarbaejtő pontossággal tudják megmondani az Imola Hotel Platán gyógymasszőrei. Ez is egy szakma… és a hotelben dolgozó csapat kiválóan műveli!

Vacsorára (mely szintén a Platánban volt), mindketten kelvirág krémlevest ettünk pirított sonkával, valamint grill serpenyőst fűszeres cikkburgonyával, desszertnek bundázott almát házi készítésű fahéj fagylalttal – s kaptunk kóstolót egy finom Egri csillagok-ból is. Persze, borról van szó. Kiváló vacsora volt szuper kiszolgálással. Ez is egyfajta egyesülés volt az Univerzummal…

Hét óra körül várt ránk a Solar Beach, ami a Platán egyetlen térítésköteles szolgáltatása a vendégek számára (a többi Wellness nyalánkságon kívül, amik benne vannak az árban). Ezzel a - kis hazánkban egyedülálló- szolgáltatással  a bőrben termelődő D vitamint sokszorozzuk szervezetünkben, ami számos jótékony élettani hatást vonz magával, mint például a kálcium-felszívódás javulását. Mind emellett bőrünknek megnyerően szép színt kölcsönöz. Egy nyugis szobáról van szó, ahol elfekszik az ember, és … tulajdonképpen az égvilágon semmit nem csinál, csak hagyja, hogy hasson rá a sugárzó D-vitamin. Különösebben nem fáradtunk el a Solar Beach tizenöt perces használata közben, úgyhogy átugrottunk egy kis pezsgőfürdőzésre a szomszéd terembe, hogy levezessük a napi feszültséget és, hogy … megint ilyen Univerzumos dolog történjen velünk. Történt is, a pezsgőfürdő elég jó masszázs-hatást fejt ki az emberre. Akkorát, hogy utána átugrottunk egy kicsit a sómedencébe is, ahol a nevével ellentétben nem só van némi vízzel, hanem víz némi sóval, ami szintén jótékonyan hat az ember egészségére.

A nap lezárásaként új bringáinkon átkerekeztünk a Szépasszony-völgybe (úgy 15 perc alatt), hogy megnézzük a Szabadtéri Színpadon a Turay Ida Színház előadásában az Indul a bakterházat. A színháznak nagyon hangulatos nézőtere van , s infóink szerint akár ezer főt is képes befogadni az épület. Színészként előadásokat és kollégákat természetesen nem fogunk minősíteni, nem lenne ízléses dolog „megmondani a frankót”. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ingyen nézhetjük őket… A közönség nagyon vevő volt a mai produkcióra, nagyszerű, hogy ilyen gyönyörű környezetben igény van a kultúrára! A Szépasszony-völgyet csak futólag láthattuk sötétben, de a következő napokban tüzetesebben is szemügyre vesszük. A vendéglőkből áradó zene, az egész völgy hangulata nagyon izgalmas! Hazabringázni pedig kábé 8-10 percbe került. Véget ért a móka mára, zárul… dehogy zárul, még ezután jön a java!

A nap további fotói a Facebook-galériában: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.630895313675151.1073741832.622531187844897&type=1

Töredelmesen bevalljuk, hogy első éjszakánk alkalmával a Platánban nem számoltuk meg a szoba mind a négy sarkát… Ennek több oka is volt: A szobánknak legalább hat, de inkább nyolc sarka van, továbbá olyan fáradtan dőltünk ágyba a tartalmas nap és a blogírás után, hogy maximum két-három sarokig jutottunk volna el a számlálásban. Reggel hatkor viszont frissen és üdén ébredtünk a blog korrigálása és megosztása okán. Fél kilenckor riport készült velünk a négy hónapja indult SkyFM Rádióban. Ilyen ez az egri kaland… Mire az ember felébred, HOPP, már adott is egy riportot a helyi rádiónak! (Igen, az előbbi „frissen és üdén”-kifejezés pusztán költői túlzás volt) Az interjúban – számunkra is megdöbbentő módon – a programjainkról esett szó, nem árt a project folyamatos népszerűsítése! A rádióból kijövet Lenkey Mária szólított meg bennünket, ezúton is köszönjük a kedves szavakat, s a tippeket az egri látnivalókkal kapcsolatban! Ezt követte egy gyors reggeli a Platánban, volt miből választanunk: hideg és meleg reggeli egyaránt hozzáférhető a hotel étterem részében. A Bálint által fogyasztott rántottát, illetve Reni virsli-kenyér összeállítását nem vennénk komolyabb gasztronómiai elemzés alá, tény, hogy jól indult a napunk!

Reggeli után a Platán szolgáltatásaként masszázs következett Bálint számára, egész pontosan szőlőmag olajos testmasszázs, amit Farkas Attila hajtott végre egy külön erre a célra kialakított szobában a legnagyobb szakértelemmel. Jó… nem vagyunk annyira otthon masszázs terén… fogalmazzunk úgy: moziba gyakrabban járunk, mint a testünket gyúratni, de Bálint pozitívan élte meg ezt a fél órát és később a nap folyamán egyszer sem ordított fel, hogy szétcsúsztak volna az izületei, vagy, hogy épp leszakadni készülne a válla. Szóval… minden jel arra mutat, hogy Attila érti a dolgát!

Masszázs után felfedeztük  Eger egy „kultikus” kocsmáját, a Békafüttyöt, ahol megtudtuk ez az egri vizilabda csapat kedvenc helye! A kocsmázás egy kávé elfogyasztásában merült ki, amit rendben találtunk.

Következő programpontunk egy városnéző túra volt Badacsonyiné Bohus Gabriella vezetésével, aki elképesztő alapossággal és odaadással részletezte számunkra, miről mesélnek a belváros épületei, illetve rövid betekintést adott Eger történelmébe. Nem szeretnénk a kedves blogmustrálókat kőkemény történelmi, művészettörténeti részletekkel bombázni, de természetesen kitérnénk azokra a részekre, amik különösen megfogtak minket! Amit mindenki tud Egerről, hogy iskolaváros és körülbelül 57 ezer fős lakossága van...
Azt azonban kevesek tudják, hogy az Egri Bazilika Magyarország második legnagyobb temploma, melyet 1837 májusában szenteltek fel. Pyrker János László, egri érsek építtette, a róla elnevezett téren áll ez a gyönyörű, klasszicista épület, a Líceummal szemben.  Amint beléptünk, felcsendült (zendült) az orgona. (Nyílván nem a Költözz Egerbe!-pályázat győzteseinek tiszteletére, annyira azért nem szédített meg minket a médiafigyelem, hogy ezt feltételeznénk.) Egy húsz perces koncertet hallhattunk, a 8028(!) sípból álló hangszeren. (Nem, nincs abszolút hallásunk, a 8028-at megsúgták.) A lenyűgöző freskók között, maga az építtető is megelevenedik. Pyrker nagyon sokat tett Eger városáért hiszen a Bazilika mellet a nevéhez fűződik az egri Gyógyfürdő alapjainak megteremtése és az első magyar nyelvű tanítóképző megalapítása, valamint a művészetek nagy mecénása volt. Végakaratában így rendelkezett: „A szív, mely Egerért dobogott, az legyen az egrieké”. Nem itt temették el, de szíve, kívánságára a Bazilika altemplomában nyugszik.

A Líceumot egyelőre csak kívülről csodálhattuk meg, és itt is készültünk pár érdekességgel. Tudtátok például, hogy 365 ablaka van? Illetve, hogy az erkély ablakai (melyeket eredetileg a nyitott könyv ihletett ), a Windows logójához hasonlítanak?

Következő állomásunk a Barátok temploma (Ferences templom) volt. A világ legjobb idegenvezetőjétől (és ez kicsit sem túlzás) azt is megtudhattuk, hogy míg ma Egerben tizennyolc templom  van, fénykorában  harminchárom (!) is volt. Amíg átsétáltunk megtudtuk azt is, melyek a legjobb fagyizók a városban: Gabi néni szerint a Sárvári, az Ipacs, és a Harmos. Nos mi ezt perpillanat nem tudhatjuk, de két hét alatt bőven ellenőrizhető a dolog!

Nektek mi jut eszetekbe a  ginkgo bilobáról? Olyan baktériumos, kémiai folyamatokat magyarázó – a nézőket teljesen palira vevő – reklám…. Tehát első körben biztos, hogy NEM Eger! Pedig DE! A Kossuth Lajos utca elején is áll néhány példánya. Páfrányfenyőnek vagy mindent túlélő fának is szokták becézni, hajdan a kínai császárok az agy élesítésére használták. (Feltételezzük, hogy nem külsőleg és nem szó szerint…) A különleges növények mellett áll a Nagypréposti-palota, melyben a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár kapott helyet. Vele szemben áll a Megyeháza épülete, melyen tábla jelzi az 1878. augusztus 31-ei hatalmas árvizet. Fazola Henrik lakatosmester remekművét is itt tekinthetik meg a látogatók. A Fazola-kapu a leggazdagabb, leglégiesebb, legfinomabb kovácsoltvas mű, melyet valaha láttunk. (Igen, most, hogy visszaidézzük eddigi kovácsoltvas-élményeinket, továbbra is határozottan állítjuk!) A megyeháza kertjében gondoltuk megpihenünk a romantikus kis téren, melynek közepén egy kis szökőkút áll, és gyönyörű, védett platánokkal övezett. (S amint kigondoltuk, azon kaptuk magunkat, hogy már le is ültünk, a két-három órás menetelést azért megérzi az ember.) Kiderült a mai Sportmúzeum hajdan a börtön volt, és ahol ülünk nem más, mint a megszégyenítés tere. Ha valaki valamilyen bűnt követett el, akkor egy táblát tettek a nyakába, rajta egy felirat a bűneivel, és gyakran még ezen felül a piacon kellett furulyaszóval szórakoztatnia a járókelőket. Innen ered a szerencsétlen flótás kifejezés. Ma már az ember simán kiposztol valami cikis dolgot a másikról a facebookon (szerencsétlen posztos… vagy ilyesmi néven nevezhetjük), amivel szénné égetheti az illetőt. Nos, hajdan ez még táblácskával és furulyával ment!

Akik ismerik Mikszáth Kálmán munkásságát, azok számára ismerős lehet a következő név: gróf Buttler János. Nos a Buttler-házat is szemügyre vettük kívülről. A Különös házasság című Mikszáth művet a következő évadban mutatjuk be a Komáromi Jókai Színházban, főszereplője épp e házban lakott itt az Eger patak mellett. Apropó (itt jön a feltűnésmentes átkötés egyik témáról a másikra), most tudtuk meg, hogy az Eger-patak Balatonból ered és Poroszlónál torkollik a Tiszába. Ki vette észre a „csalafintaságot”? Nem a gumimatracos, naptejes Balatonról, van szó. Balaton egy település Heves-megyében, a bélapátfalvai járásban.

S most álljon itt egy városi legenda: Eger városát sokan a világ leghosszabb városaként emlegetik, hiszen Kanadától Csebokszáriig (Oroszország) tart. A déli városrészt (Lajosvárost) nevezik sokan Kanadának, az északi lakótelepet (Felsővárost) pedig Csebokszárinak. A Csebokszári CCCP-rejtély abból fakad, hogy az északi lakótelep felülnézetből a CCCP-feliratot adja ki. Eger rengeteg testvérvárosi kapcsolattal rendelkezik, köztük Csebokszárival. A kapcsolat a rendszerváltás előtti években kezdődött. (A CCCP a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének orosz rövidítése – fiatalabb olvasóink kedvéért.) Mai napig eldöntetlen, hogy tudatos-e, vagy véletlen... Sokan azt gondolják, az akkori vezetés ezzel szeretett volna tisztelegni a Szovjetuniónak, mások szerint a Budapest és Moszkva között közlekedő repülők a lakótelep felett mentek el, így az akkori politikai vezetők „otthon érezhették magukat”, ha letekintettek az ablakból.

Ebédre a Falánk Fanny-ba mentünk, ahol Reni orjalevest evett, majd rakott savanyúkáposztát, Bálint pedig tyúkhúslevest, másodikként  pedig lencsefőzeléket vagdalttal. A helyzet a következő: a Falánk Fanny erősségei közé tartozik a gyors kiszolgálás és az abszolút megfizethető ár. Részünkről „nem nyert” az orjaleves és a lencsefőzelék, de ízlések és pofonok… Kis kirándulásunk végén pedig betértünk a Szent Lőrinc Cukrászdába, ahol megkóstolhattuk a Békadesszertet, ami egy – meglepő módon – békát formáló rendkívül ízletes sütemény. Nem véletlen, hogy kuruttyoló kis állatkát formázva készül itt sütemény, hiszen a béka Eger egyik jelképei közé is tartozik az Eger-patak révén.

Késő délután a negyven méter magas minaretet látogattuk meg – török építészeti emlék 97 igencsak embert próbáló lépcsővel… Nos, ki tudja, mi a müezzin? Nem ér sem kiguglizni, sem visszalapozni a blogban elődeinkhez! A müezzin –miután derekasan felhúzta magát a teraszig - naponta ötször hívta imára az igazhitűeket. Vagyis majdnem megegyezik a karaktere Quasimodóval, akinek munkahelye szintén a magasban van s (a musical változatban) szintén nem restell dalra fakadni.  Csak a müezzinnek pontosan eggyel kevesebb púpja van és ideális esetben rendezettebb a fizimiskája is. Manapság ugye, mint turistalátványosság (illetve énekről lévén szó: „hallványosság”) az ilyesmi, ottlétünkkor senki nem dalolt épp a teraszon. Sebaj – gondoltuk – mi azért megmásszuk! Azért úgy a hatv… nem is… hetvenedik lépcső táján bevillan az embernek, hogy pénzt adott ki azért, hogy egy szűk csigalépcsőn izzadjon, amin maximum az anorexiás törökök közlekedhettek teljes lazasággal. Pár percnyi zihálós lépcsőmászás után azonban valóban lebilincselő látványt nyújt a város képe! Ellátni egészen a… szóval nagyon messzire! Aztán persze automatikusan adja magát a dolog: valahogy le kellene keveredni innen – s a dolog ezúttal sem túl egyszerű. A minaret megmászása mindenképp élmény, akkor is, ha utána viszonylag nehezen mozog a (puhány) ember a combjában kialakult izomláz miatt!

Hogy ne két lábon álljunk, hanem legalább négyen üljünk, betértünk a Pertu Café-ba, ahol Gacsal Barbara meghívott minket egy-egy limonádéra, s ezúttal nem követtük el azt az amatőrséget, hogy nem kevertük fel rendesen…

Vacsorára a Hotel Platán látott vendégül minket. Reni kezdetnek fokhagyma krémlevest kért aszalt paradicsomos croutonnal, majd mindketten fogas szeleteket zöldfűszeres párizsi bundában, kapros joghurtos salátaágyon. A minőség kiváló, a mennyiség nem „gyomor elcsapós”, de vacsorára tulajdonképpen nem is szabadna többet fogyasztani. Desszertként Panna Cotta volt málnaraguval, ami amellett, hogy egy finom puding-féleség, kiválóan fényképezhető olyan funkcióval, ami csak a piros színt emeli ki a képen.

Mai utolsó programunk egy csoportos, fáklyás Kazamata-járás volt, vagyis szemügyre vehettük Győri Enikő vezetésével az egri vár alatti folyosókat. A kazamata-szó jelentése: ágyúterem, fegyverház. A hely határozottan nem klausztrofóbiásoknak illetve pánikbetegeknek lett kialakítva, tekintve, hogy a kaland részét képezi egy hat-hét perces menetelés konkrétan vaksötétben a falat tapogatva, vagy a kedvesünk kezét fogva (persze megteszi apa, anya, gimnazista unokaöcs, vagy egy gazdag amerikai nagybácsi keze is, a lényeg, hogy az ember ne érezze magát védtelenül a sötétben!) A kirándulás alkalmával egy denevér is tett pár tiszteletkört felettünk. Dobó annak idején valószínűleg kevésbé stresszelt be tőle, mint csoportunk néhány tagja, őt jobban aggasztotta a kábé hetvenezer főt számláló turbános társaság a falakon kívül.  Fontos részlet, hogy láttunk döröckölőt és tömőt is! Becsszóra egyik cuccnak sincs köze a testiséghez… Mindkettőt ágyú töltésekor használják. Enikő beavatott minket az Egri csillagok című film néhány apró (és kevésbé apró) „csalásának” titkaiba is. Például, hogy a filmen olykor szinte sortüzet okádnak az ágyúk, de a valóságban ez nem lehetséges: egy ágyú a felmelegedés – és egyéb – okok miatt óránként maximum négyszer süthető el. Az a romlott „sóbiznisz”… az ferdíti így el a valóságot! Egyáltalán: a Gárdonyi-regény filmváltozata meglehetősen sokat ferdít az eredeti történethez és a realitáshoz képest. (Állítólag a Batman visszatér és a Pókember 2. című alkotások sem úgy történtek a valóságban, ahogy a művészurak filmre vitték, de mivel egyik történet sem kapcsolódik Egerhez, most nem is részleteznénk őket!) Egy órásra sikerült ez a kis földalatti kirándulás, s a várfalon ért véget, ahol Eger éjszakai látványa ejti rabul a kirándulókat. Nagyszerű lezárása volt ez a napnak. Szép csendben hazabandukoltunk a Platánba, ahol boldogan éltünk, míg… nemnem… ahol nekiálltunk szavakba önteni a nap eseményeit…A nap további képei a facebook-galériában: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.630436040387745.1073741831.622531187844897&type=1